Kéknefelejcs néptánccsoport
Piros rózsa kéknefelejcs, minket soha el ne felejts! :-)

Véééégre kééész...!!!!

Elkészült az új és gyönyörű táncosruhánk!

Szokták mondani, hogy:”Végre elmúlt..”, amit most mi is örömmel mondunk. Hosszú volt a várakozási idő, amíg mindent beszereztünk, de sikerült.

Hogy is volt…???

Először is rátaláltunk két szép piros anyagra (ami igazi piros)

anyagok.jpg

és persze beszereztük a farkasfogakat (piros és fehér színben),

zikzak.jpg a zsinórokat (fekete, piros és zöld színben),

koto.jpg

a kapcsokat és a kötő-és inganyagokat,

piros.jpg

szives.jpg

majd varrónőhöz vittük.

Mivel idő szűkébe voltunk, két falubeli (szilágylompérti) varrónő is dolgozott a ruháinkon, Lukács Ibolya

mama.jpg

és Lukács Erzsébet.

Köszönettel tartozunk nekik, hiszen szinte rekord idő alatt (8-9 nap) sikerült befejezniük a ruhákat.

Valamint nekünk szinte semmi dolgunk nem volt.

S hogy mire ez a nagy sietség…???

Immár második alkalommal vettünk rész a lovasberényi néptánc találkozón, ahol először megmutattuk ruhánkat.

Sokan dicsérték szépségét, de mi nem bíztuk el magunkat, sőt eldöntöttük, hogy ha minden jól sikerül varratunk egy másikat is.->>>De ssst…és pissszt…!!!...->>Ez legyen a jövő titka.;););)

Végül köszönet a segítő kezeknek:

->Sólyom Emesének, aki beszerezte az anyagokat;

->Lukács Ibolya, aki a varrás nagy részét végezte;

->Lukács Erzsébet, aki besegített a varrásba;

->Néhány táncoslány aki segített hajtogatni;

->Az adományozók, akik minden fellépéskor rásegítettek, hogy ruhánk elkészüljön;

->A szülőknek

---->>>Mindenkinek köszönet és hála<<<----

 

Hírek

  • Végre elkészült...!!!
    2010-07-03 11:41:25

    Elkészült a mezőségi népviseletünk....!!!

    Tovabbi infót az "Így készült...!" menüpontocska alatt találtok!!!

    Jó böngészést...!!!;););)

  • Készül a mezőségi ruha...!!!
    2010-06-18 19:23:36

    Készül a a mezőségi népviseletünk...!!!

    A továbbiakban több infóval fogunk jelentkezni...!!!

    :):):)p1100517.jpg

  • Nagy az öröm és izgalom
    2010-06-01 19:29:45

    Tánccsoportunk immár harmadik alkalommal kapott meghívást egy magyarországi fellépésre. A már ismert Lovasberényt látogatjuk meg!

    A meghívásnak nagyon örültünk, és nagy izgalommál készülünk!

Szavazás

Mennyire szereted a tánccsoportot?
Utálom!
Nem szeretem!
Átlagosak!
Ti vagytok a legjobbak!
Nagyon!
Óriásian!
Imádom!
Asztali nézet